• Pázmány Péter Gimnázium történelme

        • Pázmány Péter Gimnázium Érsekújvár

           

          A gimnázium 1842 októberében fényes ünnepségek közepette nyitotta meg kapuit a tudásra vágyó fiatalok előtt. Hogy milyen elképzeléssel és céllal, máig hirdeti a vörös márványtáblába vésett mottó: „A közjót szerető polgárság áldozatából állok az ifjúság jobb nevelése miatt.“

          Eleinte a tanítás nyelve latin volt és Ferenc-rendi papok oktattak, majd hamarosan a magyar lett az oktatás hivatalos  nyelve, s világi tanárok váltották fel a szerzeteseket.

          1894-ben a négyosztályos algimnázium nyolcosztályos főgimnáziummá fejlődött. Mivel a régi Björnson utcai egyemeletes épület már szűkösnek bizonyult, 1911 szeptemberében újkori, impozáns épületbe költözött az intézmény, mely 1918 után katolikus gimnáziumként működött, később pedig reálgimnáziummá alakult.

          A történelem során különböző helyeken folyt a tanítás. 1938-ban az érsekújvári gimnázium neve Magyar Királyi Állami Pázmány Péter Gimnázium, 1953-ban már Tizenegyéves Középiskola, s akkor a mai magyar alapiskola adott otthont az intézménynek. 1969-től áttérnek újra a négyéves oktatásra, ami ismét a régi iskola falai között zajlott.

          Új színfoltot jelentett az iskola életében, amikor 1997-ben a hagyományos négyéves képzés mellett megindult a nyolcéves képzési forma a nyelvi tagozatos osztályokban. A közös igazgatású gimnázium magyar osztályai 2001-ben költöztek a jelenlegi Nyárhíd utcai épületbe. Az iskola 2004-től elnyerte jogos önállóságát,  hivatalos neve: Pázmány Péter Gimnázium.

           Büszkén viseljük az esztergomi érsek és jelentős magyar prózaíró nevét, mely a szülők, tanárok, diákok közös választása volt. 2007 márciusában avattuk fel iskolánk előcsarnokában Szilágyi Tibor szobrászművész alkotását, mely névadónkat nyitott könyvvel, tanárként ábrázolja. „Nemes, szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok, sok szeretet“ – hirdeti Pázmány gondolatát a szobor mellett olvasható mottó.

          Folytatjuk a 178 éves hagyományokat. A budapesti székhelyű Érsekújvári Magyar Tanulóifjúságért Alapítvány 23 alkalommal részesítette ösztöndíjban és könyvjutalomban arra érdemes diákjainkat az októberi  hagyományos díjkiosztó ünnepség keretén belül. Így tudjuk támogatni azokat a kitűnő tanulókat, akik a legjobb eredményeket érik el a tanulmányi versenyeken, vagy aktívan bekapcsolódnak az iskola kulturális életébe, esetleg kiveszik a részüket a diáktanács tevékenységéből.  Ez alkalomból adjuk ki mindig az előző iskolaév Közlönyét. Jelesebb évfordulókkor Emlékkönyvet is készítünk - legutóbb a névadói ünnepség alkalmából - amelyben egykori sikeres diákok, elismert tanárok emlékeznek az alma materre. Évente kétszer jelenik meg  Mi one? címmel diákújságunk.

          Iskolánk diákközpontú, családias hangulatú, a háromszáz tanuló szellemi fejlődését harmincfős tanári kar felügyeli. A tavalyi maturánsok kilencvennyolc százakéka bejutott hazai vagy külföldi egytemekre. Többen közülük kiváló nyelvtudással felvértezve és a német nyelvtudásukat igazoló okmánnyal (Német nyelvdiploma – DSD) a kezükben hagzják e laz iskolát. Nagy előnyt jelent, hogy az iskolában emelt óraszámban vendégtanár segédletével tanulják a nyelvet, és az utolsó évfolyamban felsőfokú (C1) nzelvvizsgát tehetnek.

          Állandó iskolai rendezvényünk minden tanévben az Oros-kupa teremfoci-bajnokság, melyet mindannyiunk által szeretett, öt éve elhunyt kollégánk, Oros Tibor emlékére rendezünk. Legkisebbjeink mindig nagyon várják a Mikulás-napi alakoskodást és a műsoros karácsonyi ünnepséget. Évente megünnepeljük a diáknapot, ilyenkor a diáktanáccsal karöltve előadókat hívunk, filmvetítéseket, műveltségi vetélkedőt tartunk, nem hiányozhat a táncház, a teaház, a sportversenyek és a hagyományőrző foglalkozás sem. Ilyenkor zajlik a gólyaavatás, mely diszkóval ér véget.

          Tanítónapot tartunk, rendszeresek a tanulmányi és osztálykirándulások, színházbérletünk van a Győri Nemzeti Színházba, ugyanakkor látogatjuk a nyitrai Andrej Bagar Színház előadásait is. Önkéntes véradást, író-olvasó találkozókat  szervezünk, gyermeknapi és sportrendezvények tarkítják iskolánk kulturális életét. Évente hagyományosan megtartjuk a végzősök szalagavatóját és ballagását. Farsang idején a kicsik álarcosbálban, a nagyobbak a  diákok batyubáljában mulatnak.

          Rendszeresen tartunk Nyílt napokat, ahová a gimnáziumi képzés iránt érdeklődő alapiskolás tanulókat várjuk szüleikkel. Ilyenkor a leendő felvételizők szabadon látogathatják az egyes osztályok tanítási óráit, megtekinthetik valamennyi szaktantermünket. Délután a gimnazisták színes műsorral mutatkoznak be, anyanyelven és idegen nyelven egyaránt. Sikeresen működő színjátszó csoporttal büszkélkedhetük.

          Az érsekújvári gimnázium 178 éve a tudás, az emberi magatartás és az erkölcsiség kisugárzója. Szeretnénk, ha megmaradna olyannak, amilyennek 2006- ban az önállósuláskor megálmodtuk: európainak, korszerűnek, magyarnak.

           

          összeállította: Benkő Timea